Mint sokan tudjátok 2013-ban, tizenkét éve kezdődött a mi történetünk. Akkor nagy csapásként ért, amikor a lányom, négyévesen, egyes típusú diabéteszes lett.

Akkor még nem tudtam, hogyan tovább. De az évek alatt megtanultam, hogy ezt nem szabad betegségként megélni. Nem akarom a gyerekembe „beteget nevelni”.

A törvények, a szenzorok, a pumpák, az okoseszközök, a tudás, a sok oktatóanyag – mind segítenek, de a legfontosabb mégis az, hogy a szülő is tanuljon, fejlődjön. Mert ha mi, szülők fejlődünk, a gyerekeink is megtanulják tőlünk, szinte észrevétlenül, hogyan kell erősnek lenni.

2023-ban rákos lettem.

Egyik napról a másikra, tíz év után, el kellett mennem műtétre, itt kellett hagynom a lányomat. Aztán jöttek a kezelések… és ekkor döbbentem rá, hogy Rékának milyen nagy tudása van.

A következő évben agyvérzést kaptam. Négy nap telt el, mire egyáltalán felfogtam, hogy a lányom cukorbeteg. Amikor végre ránéztem a vércukor-mérő diagramra, láttam, hogy minden rendben van. Ő megcsinálta. Egyedül.

És ekkor értettem meg igazán:

még ha nem is mondják ki, ők tudják.

Meg tudják csinálni, el tudják látni magukat.

És számomra ez a legnagyobb öröm az életben: hogy tudást adhattam át.

Szeretettel Anna